Ugrás a navigációra

EGY/MÁSÉRT FORDÍTSUK MEG A NAPOT – Játszónap Fogyatékkal Élő Gyermeknek

Az Egy/Másért Fordítsuk Meg A Napot – Játszónap Fogyatékkal Élő Gyermeknek című program 2012 október 12-én, pénteken került megrendezésre a SZTE Sportközpontban (6725 Szeged, Hattyas sor 10.). A program Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzat városrehabilitációs (projektkód: 2009-DAOP-5.1.2./C-09-2f-2010-0002) projekt keretében az elkülönített programalap felhasználásával megvalósuló mini-projektek támogatása keretin belül valósult meg. A programalap célja a szegedi városrehabilitációs projektben megújuló terek közösségi tartalommal, hasznos információátadással, az ide látogatók szellemi épülését és együvé tartozását elősegítő programokkal való megtöltése volt.

A rendezvény egy, már két éve minden félévben megrendezésre kerülő programsorozat része, amelyet az Alapítvány a Társadalmunk Fenntartható Fejlődéséért jelen projekt keretében harmadjára rendezett meg. A programon a Szegedről és vonzáskörzetéből közel 200 fő a fogyatékkal élő gyermek vett részt. A programra meghívásra kerültek a Szeged és Térsége Bárczi Gusztáv Általános Iskola, Óvoda és Pedagógiai Szakszolgálat, a hódmezővásárhelyi Aranyossy Ágoston Óvoda és Általános Iskola valamint a Kozmutza Flóra Általános Iskola, Szakiskola tanulói és kísérői.

Csapatmunka, önbizalom, esélyegyenlőség: a program célja, hogy egy olyan integrált eseményt valósítson meg, amelyben fogyatékos és ép ember együtt dolgozhat, együtt működhet, együtt alkothat, ezáltal érezve meg az együttmunkálkodás érzését és annak örömét. A kellemes és élmény dús programok (bűvészműsor, interaktív zenés műsor, koncert, Kresz oktatás, színházi előadás) szervezése mellett a résztvevők számára az volt a cél, hogy különböző kísérőprogramokkal (arcfestés, lufibohócok valamint kreatív-, mozgás-, készség és ügyességfejlesztő játékok) fejlessze a célcsoport kreativitását és alkotókedvét.

A program weboldala: www.egymasert.hu

A rendezvény a DAOP-5.1.2/C-09-2f-2010-0002. Biopolisz Park – Egyetemi Városrész Közterületeinek Rehabilitációja projekt keretében valósult meg.

A programok szervezője: Alapítvány a Társadalmunk Fenntartható Fejlődéséért.

Web: www.egymasert.eu n www.diaktanacsdo.hu-n

E-mail: info@diaktanacsado.hu



Main menu 2

by Dr. Radut.